Fogfehérítés Budapesten

febr 20, 2020 | Test

Fogaink esztétikus megjelenéséért sok pénzt vagyunk hajlandóak áldozni életünk során. Fogaink egészsége az elsődleges, de az igazán szép megjelenést fogaink fehérsége jelenti. Fogfehérítéssel azonban elérhetjük az igazi fehér hollywoodi mosolyt, ami mellett fogaink nem csak egészségesek, de vakítóan fehérek is. Ez azonban elég költséges tud lenni. Nem kell azonban elkeserednünk, ha Budapesten élünk is, hiszen az általános feltevésekkel ellentétben a fővárosban sem magasabbak az árak, mint a vidéki városokban. A fogfehérítés Budapesten például kedvező áron elérhető a versenytársak sűrű jelenléte miatt. Sokan kedvezményes csomagokat, akciókat nyújtanak a pácienseknek. A kezelés nem árt a fogaknak, ettől függetlenül sok fogorvos csak a már elhalt és elszürkült fogakon javasolja az eljárást. Ha mégis az egész fogsorunkra kiterjedő kezelést szeretnénk, akkor mind a rendelői kezelés, mind az otthoni fogfehérítő szett a rendelkezésünkre áll. Mindkettő járható út. Az eredmény pedig nem más, mint a leggyönyörűbb mosoly.

fogfehérítés budapesten

A fogfehérítés után is érdemes azonban vigyázni a fogunkra, hogy az elért állapot tartós maradjon. Kerüljük a kávé, a tea, a bor és az egyéb olyan italok fogyasztását, amik fogaink színeit sötétíthetik.

 

Népszerű cikkeink

UKS LED Világítás – a megbízható megoldás

Télen-nyáron, zülledt és fülledt időben vagy épp zimankós viharban,...

Adószakértő Debrecen

Minden élethelyzetben fontos, hogy a legjobb eredményt hozzuk ki...

Mik a legnépszerűbb Microsoft Office programok?

Ezek a legnépszerűbb Office programok A Microsoft Office egy...

Az otthon művészete

Az otthon művészete – amikor a bútor több, mint használati tárgy Egy...

Érdemes-e külföldön használt autót vásárolni?

Külföldi autóvásárlás előnyei és hátrányai Manapság egyre népszerűbb a...

Diáknapok: amikor hódítanak a feliratos pólók

Azt szokták mondani, hogy az egyetemi és a diákévek a legszebbek....

Samsung Okosórák: Az Egészség és a Kényelem Egyensúlya

Ahogy az okos technológia egyre inkább részévé válik mindennapi...

Mi az a “tv-játék”?

Mi az a tv-játék? A "tévéjáték" (vagy "videojáték") olyan játék, amelyet...

Milyen ajándékot vegyünk lányoknak, és milyet fiúknak?

A lányok és a fiúk sok mindenben különböznek egymástól - ezzel nem...

Szemes cirok vetése, általános tudnivalók

A tavaszi vetésű szemescirok számos célra vethető, legfőbb előnye...